ufoart

fejezetek a magyar ufóktatás történetéből...

Keviczky Kálmán Művei

Mint az már, mind a bemutatás, mind pedig az életút ismertetése folyamán sejthető volt, igen nagy, és igen szerteágazó az az életmű melyet Keviczky Kálmán reánk hagyott. Jelentőségét tekintve azt hiszem kortársainak elismerései jelképezik, érzékeltetik a legjobban egy egy terület maradandó és meghatározó, úttörő és útmutató alkotások értékét.

Kutatásaink folyamán először azzal az örömteli ténnyel szembesültünk, hogy egy igen-igen tekintélyes és számszerűleg is jelentős nagyságrendet képviselő, alkotások garmadával van dolgunk. Ám sajnálatunkra már az egyes területek műveinek tételes feltérképezése, bibliografikus igényességű publikálása, során ugyanazokba a akadályokba és problémákba ütköztünk mint a biográfia elkészítésénél. Emiatt az alább közölt ismertetés sem teljes, munkánk nem tekinthető befejezettnek. Valójában ténylegesen csak ízelítő adható azon tevékenységek és “művészeti” vagy tudományos ágazatok produktumaiból mellyel élete folyamán ez a kiváló férfiú foglalkozott.

Itt is, mint más alkalommal már jeleztük ha birtokában van, esetleg tud olyan alkotásról mely Keviczky Kálmán keze nyomát dicséri, kérjük jelezze felénk, ezzel is támogassa munkánkat.

Katonai Grafikák Katonai cikkek Katonai filmek

UFO témájú cikkek

UFO témájú könyvek

UFO témájú filmek

 

ufoart - 2017 Frontier Theme