ufoart

fejezetek a magyar ufóktatás történetéből...

Az ENSZ-ben

Pillanatképek a New York-i ENSZ székház életéből, U Thant főtitkár idejében.

 

Keviczky Kálmán kapcsolata az Egyesült Nemzetek Szervezetével nemcsak tekintélyesen nagy múltra tekint vissza, de élete végéig elkíséri. A közfelfogással ellentétben azonban, semmiképpen sem tekinthetünk rá úgy mint az UFO probléma megoldására való törekvésének egyik “kísérő” állomására. Éppen ellenkezőleg, valójában -e kérdéskörben tett erőfeszítéseinek, későbbi szerepvállalásának kiindulópontja alkalmazotti, munkavállalói direkt kapcsolattal kezdődött. Ám az UFO kutatás írásos történetében sokkal nagyobb visszhangot kiváltó 32. és 33. ülésszak és az ahhoz kapcsolódó Acapulcói kongresszus eseményei, melyek kellő publicitást is kaptak, kellően ismertek, addig az első 1966-os első ENSZ UN-UFO projekt tényleges tényei szinte teljesen feledésbemerültek. De ne vágjunk a dolgok elébe…

A bemutatás, a témakör kifejtésének tekintettében, valójában szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz archívumunkban megannyi korabeli sajtóhíradás és fellelhető dokumentum mellett, magának Keviczky Kálmánnak a visszaemlékezési is rendelkezésre állnak. Ezen személyes levelezésekben, későbbi újságcikkekben, illetve vele folytatott párbeszédek alanyainak visszaemlékezéseiként is megjelenő, fellelhető, forrásoknak köszönhetően, ma már azt hiszem eléggé tisztán láthatunk, ebben az igen szerteágazó, és sorsfordító életszakasszal tekintetében. De haladjunk csak szépen sorjában…

Előzmények…

A Keviczky Kálmánt és a nagy tekintélyű szervezet kapcsolata valójában fotó- és filmtechnikai szaktudásának köszönhetően munkakapcsolatként indult. Sőt ha közvetetten is de visszanyúlik egészen a 1940-es évek második feléig, a háború utánni időszakig. Nyugatnémet országi “tartózkodása” alatt, ugyanis az IRO-YMCA sajtóosztályának is dolgozik. Az IRO valójában nem más mint az ENSZ által alapított és működtetett menekültügyi szervezet. Mely a II. Világháborút követően kialakult tömeges el- és bevándorlások kezelésére jött létre. Amikor 1951 novemberében letelepedési szándékkal elindul az Egyesült Államokba, reális alternatívaként kínálkozik hát a lehetőség, jelentkezzen a ENSZ székház munkatörzsébe. Ám akkor erre nincs mód, tudjuk kérelmét elutasítják, betöltetlen státus hiányában. Filmtechnikai vonalon bár hamar el tud helyezkedni. mégis kicsivel később saját céget, majd később kiadót alapít, azaz saját vállalkozásba kezd. Ám ez az ötvenes években alapított fotó üzlet, labor és a kiadóvállat bármilyen jól is prosperál a 60-as évek elejének kedvezőtlen változásai megélhetés és hivatás tekintetében módosításra, változtatásra kényszerítik. De erről már valljon maga Keviczky Kálmán:

“ÍGY KEZDŐDÖTT

… Az 1963/64-es években családi körülményeim, valamint a York-ville (New York magyar-német negyede – Kis Magyarország) lebontása és újjáépítése, majd az ennek nyomán felburjánzó bűnözés, üzleti vállalkozásaim felszámolására kényszerítettek. 1964 júniusának második felében egy régen elfelejtett jelentkezésemre, váratlanul telefonhívás érkezett. A hívó, az EGYESÜLT NEMZETEK FŐTITKÁRSÁGA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ FŐOSZTÁLY FOTÓ- ÉS FILMOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE, Joseph Grinde volt. Nemsokára rá, ötéves európai szolgálatom (mint a 3. Amerikai Hadsereg, majd a Megszálló Erő Főparancsnokságának filmoperatőre, fotóriportere tevékenykedtem) és dokumentumfilm-rendezői múltam elismeréseként (1946-52), a washingtoni állambiztonsági szervek legfelsőbb jóváhagyásával 1964. július 5-én az ENSZ Főtitkárság munkatörzsének „Staff Member”-e lettem.”

Pillanatképek és tárgyi emlékek a főtitkársági alkalmazás idejéből. A nagy csoportképen éppen osztályvezetője Joseph Grinde gratulál. A jobb oldali középső és alsó képen az ENSZ első pápalátogatásának pillanatai – melynek lébonyolításában részt vett. A jobb felső kis képen Earl Cahail látható.

A SAJTÓ OSZTÁLYON

A beilleszkedés nemcsak, hogy könnyen ment számára, hanem egyenesen kicsit “otthon” is érezhette magát. A soknyelvű és magasan kvalifikált emberek társasága, a kollégák magasan képzet és kreatív hozzáállása, és mindannyiuk humánus tenni akarása lenyűgözte. Az inspiratív közegben, öröm volt számára a munka. A kollégák pedig igen hamar megkedvelték, az egyenes tartású, lojalitásáról és szorgalmáról nap-mint nap számot adó magyar kollégát!

“A nemzetközi politika rendszeresen tárgya volt beszélgetéseinknek; csak akkor hallgattam el, ha a napi események kapcsán, bárki is az UFO-kat kezdte el emlegetni. Senki sem sejtette, hogy az ebédszünetekben a főtitkárság nemzetközi könyvtárában és a diplomáciai irattárában UFO okmányok után kutattam. Arra voltam kíváncsi, hogy az ismert súlyos UFO katasztrófák nyomán kérte-e valamely nemzet az ufók eredetének és hovatartozásának ENSZ általi kivizsgálását? Az eredmény lesújtó volt: senki, sehol.”

Keviczky Kálmán már a legelején feltételezte, hogy e kiváló testület minden bizonnyal már foglalkozott az UFO kérdéskörrel. Legfeljebb a téma kényességére való tekintettel, e “bizottság” tevékenysége nem kaphatott szélesebb publicitást. Ám amikor szembesült vele, hogy az ENSZ megannyi világszervezeténél és alosztályaiknál soha nem is kezdeményeztek még csak vizsgálatot sem – teljesen megdöbbent. Úgy gondolta (igen helyesen), hogy az UFO kérdés és problémakör kezelésének tekintettében leginkább az ENSZ az illetékes szerv. Valójában teljesen egyértelmű az a felvetés, áldásos lenne az ha a Föld képviseletét, e tekintetben nem egy nép sajátítaná ki magának. Sokkal inkább a már ez időben, mintegy 100 tagállamot számláló szervezet járna el. 

KEDVEZŐ FOGADTATÁS

” 1965 júniusában a sajtóosztály koktélpartiján a filmosztály főnöke, az angol Earl Cahail, egy angliai ufóesettel kapcsolatban katonai szakvéleményemre volt kíváncsi (ugyanis a vita hevében elszóltam magam, hogy 12 éve foglalkozom az Intergalaktikus Erők problémájával és globális hadtudományi kiértékelésével). Earl karon ragadott, és egyenesen az osztály személyzeti főnökéhez, John Sheehan-hoz húzott.
– John! Tudod ki ez a Colman? – kérdezte. – az, akinek a különleges tudása hiányzik U Thant bizalmas munkatörzséből! Másnap a déli szünetben részletesen beszámoltam Sheehan-nak munkásságomról, majd ugyanazt írásban is átadtam neki, hogy azt az arra illetékes helyre továbbítsa. Így kezdődött…
Elszólásom további értékes ismeretséget eredményezett. Earl barátom egyik nap a 3. emeleten, ahol a tagnemzetek ENSZ-hez delegált hírügynökségei vannak, bemutatott a Brit Nemzet-közösség (British Commonwealth) sajtófőnökének, az ausztráliai Mme. Josephine Blacklock-nek. A középkorú, széles politikai látókörű és a nemzetközi diplomáciában járatos – személyében tiszteletet parancsoló – angol „Lady”-t az ufóprobléma katonai vonatkozásai érdekelték. A kérdéskör kötetlen feltárása és megbeszélése, a dokumentációk, az irodalom, az elgondolások, a tervek tanulmányozása során Blacklock asszony bizalmába fogadott, csakhamar állandó vendég lettem az irodájában. A hónapok múlásával mind erősebben éreztem, hogy Mme. Blacklock „több”, mint a Commonwealth sajtó-főnöke. 1966 januárjában – tudva, hogy Sheehan felterjesztése az ENSZ genfi központjában van – megegyeztünk abban, hogy az ENSZ Statútuma feljogosít arra, hogy közvetlenül U Thant főtitkárhoz forduljunk Memorandummal.

Baloldalon az ENSZ épületében munka közben, illetve alul a készülő UN-UFO projekt egyik nagyított oldalával. A jobb felső képen Sylvia Meagher (WHO) alsó képen U Thant főtitkár, míg középen C. V. Narashimhan a főtitkár helyettese, irodájának osztályvezetője látható.

Az 1966. február 1-jén a főtitkárhoz intézett Memorandum hivatalos okmányokkal bizonyította, hogy az ufóerők ismeretlen célú globális tevékenysége a nemzetközi biztonság problémája. így annak ellenőrzése, a Földön kívüli civilizációk felé az emberiség hivatalos képviselete, illetve ehhez a kapcsolatok feltételeinek megteremtése kizárólag az Egyesült Nemzetek Szervezete dolga. Ezzel egy időben 12 éves hadtudományi kutatásom eredményeit is felajánlottam az Egyesült Nemzeteknek. Február 7-én az UFO-problémában eddig soha el nem hangzott közérdekű nemzetközi javaslatot – hogy azt elhallgatni vagy kisajátítani ne lehessen – a Memorandum teljes szövegével sajtótájékoztatásként adtam ki a médiának. A megjelent újságcikkek világos bizonyságai annak a titkos „nemzetbiztonsági cenzúrának”, mely a Memorandum tartalmát mesteri zsurnalisztikával úgy forgatta ki a lényegéből, hogy abból a nyilvánosság semmit se értsen. A főtitkári „Memo” nem mindennapi javaslatának vételét U Thant kabinetje február 7-én külön válaszlevélben nyugtázta, elismerve, hogy a főtitkárság munkatörzsében az ufókérdés „speciális szakismerője” vagyok. Madame Blacklock, aki a Memo és a sajtótájékoztató szövegét stilizálta, és a nemzetközi sajtóvisszhangot elemezte, örömmel újságolta: a Memorandummal kapcsolatban a DAILY NEWS és Amerika nemzetközi világlapja, a THE NEW YORK TIMES ENSZ-irodájának tudósítói sürgős interjúra várnak; míg 10-én délután 5 és 5.30 között a 38. emeleten U Thant főtitkár fogad audiencián. … 1966. február 10-én, csütörtökön délután 5 óra 10 perckor a főtitkárságon a francia Lucien Lemieux, U Thant személyi titkára fogadott, és kísért a főtitkár irodájába.
– „Your Excellency” (Kiválóságod, exelenciád) – hajoltam meg a diplomácia udvariasságával Thant felé, aki „How do you do Major” (Üdvözlöm őrnagyom) megszólítással, mosolygó arccal, kezét nyújtva közeledett felém és kínált hellyel. Hálásan köszönte Keyhoe őrnagynak az Egyesült Államok és a Pentagon globális védelmi készültségéről írott három ufótémájú szakkönyvét, amelyet Mme. Blacklock útján juttattam el hozzá. Amikor az 1952. július 16-i, „V” alakzatban tündöklő ufókról készült hivatalos felvételek nagyítását, valamint több más eredeti felvételt kiterítettem az asztalra, a főtitkár bekérette a kabinetfőnökét, C. V. Narimhant is. U Thant a probléma megoldását illetően tájékoztatott, hogy az ufókérdést a biztonsági tanács elé kívánja terjeszteni, amihez hiteles nemzetközi és szakszerűen kiértékelt bizonyító anyagra van szüksége. Ennek megvalósítására a főtitkárságon belül egy nemzetközi munkacsoportot kíván felállítani. Ezt követően megkérdezte: én, mint katonai szakember vállalnám-e ennek a projektpék a kidolgozását? – Örömmel, Nagyméltóságod… – válaszoltam. Megszédülve hagytam el a főtitkárság emeletét és Balcklock irodájába siettem, hogy köszönetet mondjak. Most „ébredtem fel”, hogy ő U Thant bizalmas, ún. „Special Project” titkárnője; nyilvánvalóvá vált, hogy U Thant régóta mindent tudott munkásságomról.”

Azt hiszem, hogy átérezhetjük Keviczky Kálmán örömét, melyet választott “hivatásának”, polgári “hobbijának” ilyen irányú fordulata felett érezhetet. Az UFO kutatás kérdésköre, közmegítélése ebben az időben mind az Egyesült Államokban, mind a világ többi országában finoman fogalmazva sem nevezhető pozitívnak. A 40-es és 50-es évek észlelési hullámaira adott hivatalos válaszok, a hirtelen feltűnt és gombamód szaporodásnak indult, ún. kapcsolattartók ellentmondásos beszámolói szinte teljesen hiteltelenítették az UFO jelenséget. Valójában a tárgykörrel foglalkozó, szakemberek és kutatók, szinte teljesen “diszkreditálva” lettek. Az akkori közvélemény reakcióját saját példáján keresztül kiválóan ábrázolja egykori visszaemlékezése:

“… Így lettem én is a 60-as években – New York magyar-német negyedében (York-ville), mint a HIGHLIGHT PHOTO CO. tulajdonosa, a Magyar Képes Magazin szerkesztő-kiadója és az Amerikai Magyar Élet ufórovat-szerkesztője – olyan „közismert” személy, akire az amerikai bulvársajtó agymosta ufó-hitetlenkedői a háta mögött sajnálkozó megjegyzések kíséretében ujjal mutogattak.”

A február 8-ai napilapok beszámolói az U Thant kérésére készülő memorandumról…

De lássuk, hogy hogyan és miként foszlott semmivé -e nagy reményekkel kecsegtető vállalkozás:

“A kezdeti sikereken felbuzdulva, a délutáni „kávészünet” végeztével az East Riverre néző hatalmas étteremből határozott léptekkel a felvonók felé tartottam, amikor egy alacsony férfi sodródott mellém, és határozott biztonsággal felém súgta: – Mister von Keviczky? Beszélni szeretnék Önnel! Rosszat sejtve léptem vele a felvonóba, ahol az alagsor gombját nyomta meg. Irodájába érve bemutatkozás helyett kihívó nagyképűséggel egy érmét nyomott az orrom elé: CIA.
– Azonnal vonja vissza a sajtótájékoztatóját! – támadt rám – Maga egy senkiházi fényképész itt! S ha nem visszakozik, azonnal intézkedünk… Úgy éreztem magam, mint akit arcul ütöttek… – Sír! – vágtam vissza gúnyosan. – Ha még nem tudná, én a Magyar Királyi Honvédség vezérkari őrnagya voltam. És üzenem, hogy az ön kormánya inkább szüntesse be a lövöldözést az ufókra, minthogy bármit is tegyen ellenem itt a főtitkárságon. Ez a válaszom, Isten vele! – Dühömben még rácsaptam az ajtót. Magamra is, de már késő volt.

ELBOCSÁTVA…
Február 14., hétfő délelőtt 10 óra. Üzenetet kaptam, hogy az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization) főnöke, Sylvia Meagher, a memorandum ügyében sürgősen beszélni szeretne velem. Irodájába siettem. Sylvia Keyhoe őrnagy NICAP (National Investigation Committee on Aerial Phenomena) – szervezetének volt a „titkos” tagja, amit a magam részéről örömmel nyugtáztam. E tény oldottá tette beszélgetésünket. – Colman! – szólított meg. – A WHO a Külső Világűr Békés Kihasználási Bizottság (Committee on the Peaceful Uses of outher Space) tagja, ahol az ön váratlan memoranduma nagy kavarodást eredményezett. Sajnos az Egyesült Államok azonnali elbocsájtását rendelte el, amikor U Thant Arthur Goldberg követ útján költségvetési előirányzatot kért az Intergalaktikus Erők nemzetközileg koordinált ellenőrzésére. – Lehetetlen – tértem magamhoz a tegnapi CIA -jelenet után. – U Thant az Egyesült Nemzetek Alapokmánya szerint cselekedett… – Alapokmány? – tagolta kérdően Sylvia. – Keyhoe őrnagy is ezzel ostromolja a kormányt. Neki könnyű, ő nyugdíjban van. Good luck Colman, keep me posted… (Sok szerencsét Colman, írj nekem…) – ezzel búcsúra nyújtotta kezét. Úgy éreztem, mintha fejbe vertek volna.
Február 15., kedd, délelőtt 10 óra. Most osztályvezetőm, Joseph Grinde hívott magához. Már tudtam, hogy mi következik. – How do you do, Joe?… – üdvözöltem barátsággal. Kissé zavartan hellyel kínált, majd elfojtott hangon fordult felém:
– Colman, ne haragudj, kétéves kiváló munkád ellenére felmondást kell hogy „közvetítsek”. De nem azért, mert U Thant az ufóprojekt kidolgozásával bízott meg…
– Köszönöm, Joe – válaszoltam. – Mindent tudok, így kellett történnie… Felálltunk. Bal karját barátsággal a vállamra tette, míg jobbjával keményen megszorította a kezem. Ő norvég katonatiszt volt.”

Valószínűleg tényleg nagy kavarodást okozhatott a hatalom berkeiben a beterjesztésre és megvalósításra váró UN-UFO projekt. Az ENSZ által koordinált program jelentős Nagyhatalmi, de kiváltképp Amerikai érdekeket sértet. Bár a CIA ügynök általi fenyegetőzés, kényszerítés látszólag átgondolatlan lépésnek tűnik. Addig valójában – az események folytatását figyelembe véve, – valószínűleg egy átgondolt és “bejáratot” ügymenetről megvalósulásának lehettünk tanúi. Az elbocsájtás, az ellehetetlenítés, úgy tűnik ekkorra már “kiforrott” gyakorlat.

Méltán tehetné fel a kérdést a kedves olvasó, miért kellett az ENSZ főtitkárának anyagi segítségért fordulnia az Egyesült Államok képviselőjéhez? Sajnos a válasz teljesen prózai, az ENSZ szinte fennállása óta komoly anyagi nehézségekkel küszködöt. Természetesen nem volt ez másként U Thant főtitkár idejében sem. Szó nincs arról, hogy az ENSZ pazarló gazdálkodást folytató szervezet lett volna. Ám a tagállamok befizetései, rendre késtek… Magának U Thant-nak a helyzete is rendkívül nehéz volt! Hivatali ideje alatt történt a Kubai rakétaválság, és a Vietnami háború.  Mely incidenseknek a rendezésére, csak múló kérész éltű eredményeket hozott. Bár a rakétaválság idején siker koronázza az igyekezetét, addig a Vietnami háború tekintettében az ellenkezője valósul meg e sikernek.  Konfliktus csak kiéleződik és a mihamarabbi béke megteremtésére tett minden kísérlete, minden diplomáciai érzéke és szakértelme ellenére folyamatos kudarcba fulladt. Mindez természetesen a két egymásnak feszülő nagyhatalom ostoba hazárdjátékának köszönhetően…

“A hó végéig szabadságot kaptam, de 18-án a Fotó- és Filmosztály búcsúpartit rendezett a tiszteletemre. “A mi híres emberünknek” (To Our famous One) kártyát mindnyájan aláírták, és Earl Cahail, aki két évvel előtte az ENSZ „ufó-lavináját” meggörgette, így búcsúzott: “Az embernek, akinek nagyon messzire kell mennie, nagyrabecsüléssel és jókívánságaimmal: Earl Cahail.” Igaza volt, nagyon de nagyon messze is vitt el az utam…
Feleségemmel együtt éjt nappallá téve dolgoztunk az UFO-projekt tervezetén, hogy az ígéretem szerint február 24-én C. V Narasimhan kabinet-főnöknek és főtitkár-helyettesnek átadhassam. Háromnegyed órás megbeszélés keretében ismertettem a tagnemzetek koordinált együttműködését és kölcsönös tájékoztatását, az ufóerőkkel való hivatalos és békés kapcsolatok megteremtését az UNESCO közreműködésével, az azonnali „tüzet szüntess”-t, végül az ENSZ fennhatósága alatt égitestünk körüli biztonsági öv létesítését.
A projekt irányelveit egy hét részből álló, 27 fejezetre tagolódó okmány és képi dokumentáció foglalta össze.
– Tudjuk, hogy ön most szabadságon van, de rövidesen visszahívjuk – búcsúzott tőlem február 24-én este az ENSZ-üvegpalota 38. emeletén az Egyesült Nemzetek kabinetfőnöke és helyettes főtitkára. Az idő múlt – soha nem hívtak vissza. Azután ők is eltávoztak, mások jöttek, mentek; időközben 86 éves lettem (e sorok 1995-ben vetette papira), már nincs időm tovább várni. Sorry… Az ENSZ első ufóprojectének önkéntes kidolgozásáért a főtitkár nevében 1966. május 12-én kabinetfőnöke, C. V. Narashimhan mondott hálás köszönetet.

Az U Thant beterjesztés megvétózói és következményeinek prominens alakjai. bal felső kép a főtitkárság memorandum átvételét igazoló dokumentum. Alul Lyndon Baines Johnson, az USA elnöke tárgyal Arthur Joseph Goldberg amerikai ENSZ nagykövettel. Jobb oldalon az ellehetetlenített U Thant és az elbocsájtott Von Keviczky. Míg a középső képen Dr. Edward Uhler Condon.

Aki az „amerikai demokrácia” e hihetetlen és önkényes bosszú hadjáratában – melynek fő célpontja Burma ENSZ követe és az Egyesült Nemzetek főtitkára, U Thant, és a Főtitkárság Sajtó osztályának tisztviselője, az amerikai-magyar Colman S. von Keviczky volt -, égitestünknek e legveszélyesebb, de erőszakkal elhallgattatott biztonsági problémájára magyarázatot keres, az olvassa el az Egyesült Nemzetek Alapokmánya (Charter) XV. cikkelyének 99. és 100. bekezdéseit:
(99) Amennyiben a főtitkár a saját meggyőződése szerint a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztetve látja, azt közvetlenül a Biztonsági Tanács elé kell terjesztenie.
(100) E szolgálata ellátásában mind neki, mind a főtitkárság bármely tagjának tilalmazott bármelyik kormánytól, más illetékességtől, vagy külső szervezettől instrukciókat elfogadnia.
Bűn volt, hogy az ENSZ főtitkára az egymásra féltékeny győztes nagyhatalmak gyűlölködése idején a fegyveres és politikai erőszakkal távol-tartott galaktika erői felé keresett utat és megoldást, hogy a kozmikus civilizációk szellemi magasabb-rendűségével biztosítsa a földi emberiség kibontakozó űrkorszakának megújhodását?
Nem kétséges, azért tette, hogy általuk hozzon megnyugvást a nemzetekre erőszakolt ,béke” és „felszabadítás” jelszavai alatt egymás ellen fegyverkező, egymást gyilkoló tagnemzeteinek; hogy rendet, megvilágosodást teremtsen a „világmegváltó” gyilkos politikai ideológiák megszállottjainak elborult agyában.
Azt, hogy az ENSZ februári ufómemoranduma mekkora riadalmat okozott a Pentagonban és a diplomáciai testületben, Thurston E. Manning-nek, a Colorado Egyetem dékánjának 1968. október 31-én a Condon-jelentéshez írt előszava bizonyítja. Dr. Brian O’Brien, a Légierő Tudományos Tanácsadó Bizottságának (Air Force Science Advisory Board) elnöke ugyanis már március elején riasztotta az “AD HOC PANEL”-t, és befejezett tényként számolt be arról, hogy a
Légierő az Unidentifield Flying Object esetek tudományos felülvizsgálására a Colorado Egyetemet kérte fel. A sürgősségre azért volt szükség, hogy az Egyesült Államok ENSZ követe, Arthur Goldberg, U Thantot és a tagnemzeteket minél előbb megnyugtathassa: az ENSZ helyett az ufó-megfigyelések kivizsgálásával az Amerikai Légierő a tekintélyes Colorado Egyetemet bízta meg. Csak két évvel később, a dékán leveléből derült ki a valóság: a Légierő egyenesen megtiltotta, hogy az egyetem a Pentagon titkos ufóarchívumába betekinthessen! A közel ezeroldalas Condon-jelentés és a bizottság szakadár tagjainak (David Saunders és Roger Harris) könyve, az UFOS? – YES!, vitathatatlan bizonysága annak, hogy a „tudományos” (?) vizsgálat célja nem az ENSZ, hanem az Egyesült Államok kül- és belpolitikájára veszélyes Keyhoe őrnagy NICAP-szervezetének nyilvános diszkreditálása, és a mind szélesebb nemzetközi kapcsolatokat kiépítő – ugyancsak veszélyes -magánszervezetek kutatási eredményeinek megbélyegző lejáratása volt.
A The New York Times ENSZ Sajtóirodájának közkedvelt vezetője, Miss Kitty (Kathlen Teltsch) február 7-én még őszintén lelkesedett, hogy a Memorandum az ufóproblémát végre az ENSZ-ben tárgysorozatra fogja juttatni, ám egy héttel később sajnálattal panaszolta: „… szerkesztőm háromszor dobta vissza tudósításomat azzal, hogy a MEMO-t diszkreditálni kell – nem tudtam megtenni.”
Az Egyesült Nemzetek nyüzsgéséből természetesen nem maradhatott ki a Légierő ufókonzultánsa, a CIA-féle ufópolitika „tudományos hoppmestere”, Prof. J. Allen Hynek sem, aki június 18-án a divatos író, John J. Fuller társaságában sietett U Thant politikai meggyőzésére. A Condon-bizottságból kizárt Dr. Hynek – Mme. Blacklock szerint – az ENSZ felé egy UFO – „Clearing House” bizottságot javasolt, de amikor Thant von Keviczky projektjét kezdte emlegetni, jobbnak látta a Colorado Egyetem tudományos felkészültségét méltatni.

LIDÉRCES RÉMLÁTOMÁS?
1966 márciusában az Associated Press (AP) hírügynökség nyilvánosságra hozta: U Thant (a visszavonásra kényszerült ufótervezetével kapcsolatban) főtitkárt hivatalában fogadta dr. Nyikolaj Fedorenkót, a Szovjetunió nagykövetét, aki kormánya nevében arról tájékoztatta, hogy „…az ufók az imperialista és kapitalista országok lidércnyomásos rémlátomásai.” A nagykövet természetesen hivatalból nem nyilatkozott a Szovjet Tudományos Akadémia többkötetes ufóarchívumáról, az NKVD és KGB, valamint Bajkonur (Csillagváros) titkos okmányairól (melyekről Vlagyimir G. Azsazsa ufológus, mint a Tudományos Akadémia Oceánográfiai Osztályának helyettes vezetője már 1977. november 24-i előadásában részletesen beszélt). Ugyancsak márciusban Mme. Blacklock U Thant „Special Project” titkárnője mosolyogva jegyezte meg, hogy a Magyar Népköztársaság ENSZ követe, Csatorday Károly is közbenjárt a főtitkárnál, ahol az egykori „királyi náci-fasiszta” őrnagy, az amerikai Colman von Keviczky eltávolítását követelte a főtitkárság alkalmazásából. Erdős André követ tájékoztatása szerint – sajnos – a húsz évvel ezelőtti diplomáciai okmányok már megsemmisültek a követség irattárában. A főtitkár, mint a nemzetközi biztonság potenciális felelőse az ufókérdéssel kapcsolatban – a nemzetközi hírszolgálat állandó hírverése ellenében, az űrkutató és katonai hatalmak zárkózott magatartása, majd a hivatalos bizonyító „titkos” okmányaik láttán – bizalmas diplomáciai körben a tagnemzetek felé hangsúlyozta:
„benyomása szerint a vietnami háború után az ufókérdés lesz az Egyesült Nemzetek következő megoldásra váró nemzetközi problémája”. Drew Pearson újságírónak a New York Post-ban 1967 júniusában megjelent leleplező cikke után derült ki, hogy a két nagyhatalom diplomáciai nyomása U Thantot a kommunista pártpolitikából ismert „töredelmesen szánom-bánom” önkritikára kényszerítette. Az „állítólagos önkritikáról” a kabinetfőnök aláírásával szentesített kommünikék jelentek meg: 1967. június 29.: „…nem felel meg a valóságnak, hogy a főtitkár hisz az ufók létezésében.” 1967. október 23: „…a főtitkár úr érdeklődése az ufókérdésben csupán »akadémikus« és »személyi« vonatkozású volt.” U Thant ezen információk valóságtartalmát 1970. augusztus 27-én a World Federalists Nemzetközi Konferenciáján Ilse Von Jacobí német újságírónőnek adott interjújában határozottan cáfolta: „…nagyon jól emlékszem von Keviczkyre és Memorandumára, melynek napirendre tűzését az Egyesült Államok és a CIA közbelépése akadályozta meg.”

AZ UTOLSÓ FELVONÁS
1966. november 1-jén UN-ufóprojektemet elküldtem az Arizonai Egyetem atmoszferikus fizika professzorának, James E. McDonaldnek, azzal a kollegiális figyelmeztetéssel: ha az ufóproblémában az ENSZ-szel kacérkodik, hozzám hasonlóan, áldozat lehet. McDonald U Thanthoz intézett kérésére a főtitkárság tájékoztatta: a javaslatát 1967. június 7-én az A. H. Abdel-Ghani vezetése alatt álló Outer Space Affair Group (a Külső Világűr Ügyeinek Csoportja) fogja meghallgatni. McDonaldnek fogalma sem volt arról, hogy ez a hangzatos elnevezésű csoport kb. 10 különböző nemzetiségű tisztviselőból és néhány titkárnőből áll, és feladata a 28 tagnemzetből álló Committee on The Peaceful USES of Outer Space ügyeinek adminisztrálása. Mint ilyen, a jelentősége a nullával volt egyenlő! McDonald javaslatának lényege: az ufókérdés nemzetközi tudományos probléma, és azt az Egyesült Nemzeteken belül a tagországoknak tudományosan kell kivizsgálniuk. A kérdés csupán az, hogy mi köze volt és van a tudománynak a nemzetközi diplomácia politikai együtteséhez. A Pentagon ugyanis már 1947-ben megállapította, hogy az ufók planetáris eredetű űrhajók, és égitestünk légterében – fegyveres elhárításunk ellenére – ismeretlen célú hadműveleti felderítést végeznek. Ennek viszont a nemzetközi biztonsághoz, és nem a tudományhoz van köze! Az előadáson sem a főtitkár, sem a helyettese nem volt jelen. Úgy látszik, elegük volt már nemcsak Amerikából, hanem az ufókból is. Az információ szabadságáról szóló, 1966-ban megalkotott (és 1974-ben kiegészített) alaptörvény – Jimmy Carter elnök betartott ígéretével, hogy a Pentagon és a Szövetséges Kormány titkos ufóokmányait felszabadítja a kötelező titoktartás alól – húsz év múltán utat nyitott, hogy 1966-ban a Johnson-adminisztráció önkényes és törvénytelen „tudományos Security Risk”-jén végre hivatalos magyarázatot kapjak az ENSZ-ben történtekre. Tudni akartam, hogy az ENSZ főtitkárához intézett Memorandumommal – mellyel földünk nemzeteit és égitestünket egy végzetes űrháború (Star War) borzalmas poklától és „holocaust”-jától javasoltam megmenteni – miért lettem egyszerre Amerika titokban nyilvántartott ellensége? A Szövetséges Kormány milyen jogon rendelte el azonnali eltávolításomat főtitkársági állásomból? Miért akadályozta meg, hogy a nekem felajánlott kilenc vezető állás valamelyikét megkapjam? A FOIA-törvény alapján 1984. március 21-én a CIA/FBI központjához fordultam, hogy az ENSZ-re vonatkozó titkos okmányokat oldja fel a titoktartás alól. Kérésem visszautasították. Megfellebbeztem. Másfél évi huzavona után, 1985. augusztus 5-én a Szövetséges Kormány Igazságügyminisztériuma (Office of Legal Policy) a Felülvizsgáló Bizottság határozatával válaszolt: „…Minden Önnel kapcsolatos irattári anyag szigorúan titkos, és a Bizottság határozata alapján az U.S.C. 552/b/ (1) értelmében megtiltom, hogy azokba betekintsen”. A tilalom indoklása az 552 /b / (1)-es bekezdésében a következő: A Végrehajtási Utasítás 12065. pontja értelmében az Egyesült Államok fegyveres védereje (National Defense) és külpolitikája (Foreign Policy) érdekében mindennemű tájékoztatás kiadása – Classified – szigorúan tilos”. Más szóval az intergalaktikus erőkkel a békés kapcsolatok nemzetközi megteremtése – még ma is – veszélyezteti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát és külpolitikáját. Mindazoknak a hitetleneknek, akik ezek után még mindig az ufók létezése felett vitatkoznak, és kételkednek, George C. Andrews tudományos író Űrhatalmak – barátok és ellenségek című könyvének soraival válaszolok: „Tisztelegve állok meg Colman von Keviczky őrnagy példás munkája előtt, akinek U Thant főtitkárhoz intézett javaslata 1966 óta csak arra vár, hogy annak – mindenfajta változtatás nélkül – az Egyesült Nemzetek a legsürgősebben szerezzen érvényt.””

A kitűnő író George C. Andrews Földönkívüliek – barátok vagy ellenségek című 1993-ban megjelent munkájában, is megemlékezik az első ENSZ UFO projektről. Az író portréja alatt a magyarul megjelent egyetlen kötetének eredeti és magyar kiadású könyvborítója látható.
ufoart - 2017 Frontier Theme