ufoart

fejezetek a magyar ufóktatás történetéből...

MAGYARORSZÁGI UFO ESETEK 1022-TŐL 1900-IG (első rész)

Amikor ezt a bejegyzést készítettem, arra az elhatározásra jutottam, hogy legcélravezetőbb, ha nemcsak sillabusznak használom Kriston Endre 1000 ÉV MAGYAR UFO-ESETEI című tanulmányát, hanem azt felhasználva, körré építem és gyűjtöm az archívum rendelkezésre álló anyagait. A dátumok mindegyike újabb bejegyzéseknek ad majd helyet. Természetesen türelmüket kell kérnem, hatalmas az adat mennyiség, de ígéretünkhöz híven minden nap kerül fel új anyag.

Tartalom

Ismertetés

1000 – 1500.
1500 – 1600.
1600 – 1700.
1700 – 1800.
1800 – 1900.

Időrend


Kriston Endre – 1000 ÉV MAGYAR UFO-ESETEI

(részletek)

“Az elmúlt évszázadok eseteinek, beszámolóinak felkutatása nem volt egyszerű feladat. Az idő ilyen hatalmas távlatából ezeknek a beszámolóknak a feltárására szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, és csak körültekintő, türelmes könyvtári, levéltári kutatások révén nyílt rá lehetőségünk. Ebben a munkában elengedhetetlen érdemei voltak azoknak a kutatóknak, akik közül többen, nem egy esetben a RYUFOR Alapítvány támogatásával heteket, hónapokat töltöttek azzal, hogy a korabeli feljegyzésekben, beszámolókban a misztikus jelenségek, UFO-események leírására bukkanjanak. Közülük is érdemes megemlíteni Jánovszky Tamást, Prusinszki Istvánt, vagy az UFO-díjas Zavaczki Jánost, akik mind a mai napig újabb és újabb esetekkel gazdagítják ezt a hihetetlen gyűjteményt. (…)

1000 – 1500.

 Kálti Márk a Képes Krónikájában, az első magyar UFO-esetre hívja fel a figyelmünket. E szerint 1022. május 12-én titokzatos tüzek keletkeztek Magyarország számos helyén, míg máshol tüzes jelenéseket láttak. Kálti Márk hozzáteszi azt is, hogy ugyanezen a napon 10 óra tájékán igen erős földrengés „igen nagy földindulás is volt” hazánkban így nem kizárt, hogy a leírás hátterében az elmúlt évtizedekben felfedezett úgynevezett földrengés-fényeket kell feltételeznünk. Ezek a titokzatos geo-mágneses jelenségek napjainkban is számos UFO-esetért tehető felelőssé, de még ha el is fogadjuk természetes magyarázatnak a földrengés-fényt az 1022. május 12-én történtekre, akkor sem igazán tudunk mit kezdeni egy másik leírással, amely szintén a Képes Krónikában jelent meg.

 Ez a leírás egy érdekes megfigyelésről szól, amelyet az „Úr mennybemenetele utáni pénteken” vagyis 1022. június 22-én, tehát alig több mint egy hónappal az említett esetleges földrengés után láttak. Ekkor két napszerű, igen fényes jelenséget figyeltek meg az égen. Sajnos Kálti nem szól arról, hogy hol, melyik településről látták ezt a két napot. Mit tett ez a két fényes tárgy? Kik és meddig láthatták? Sőt Kálti meglehetősen óvatosan fogalmaz. Nem írja le egyértelműen, hogy mi is történt, csupán feltételes módban írja le a jelenséget: „június 22-én mintha két Nap látszott volna az égen.”

 Így bár tudomásul kell vennünk, hogy Kálti egy titokzatos égi jelenséget, vagyis mai szemmel nézve egy UFO-eseményt írt le, beszámolóját nem tarthatjuk autentikus és részletes leírásnak, mint ahogy az ebben a korban keletkezett hasonló tartalmú beszámolókat sem, amelyek közül többet ma már csak legendaként emleget a helyi néphagyomány, ahogy ez kétszáz évvel később egy pilisi esemény kapcsán is történt.

 A 1205 körüli időkre emlékező történet szerint az itt letelepedett pálos szerzetesek alapítójával, Özsébbel egy csoda történt: „Imádkozás közben lelke elhagyta a testét, és felülről látta az egész vidéket. Miközben nagy magasságokban, mint egy sólyommadár keringett és rótta az égi köröket, látta, hogy a Pilis rejtett zugaiban, az erdők és barlangok mélyén kis lobogó lángok égnek. A látomás következő pillanatában ezek az apró lángok elkezdtek egymás felé közelíteni. Majd azt látta Özséb, hogy a Pilis kellős közepén egy hatalmas nagy tűzgömb jelent meg, amely teljesen beborította a hegyeket, és az így keletkező hatalmas lángok végül mindent elpusztítottak. A látomást követően 1205 körül, miután összegyűjtötte a remetéket, a Pilis térségében egy templomot építtetett a Szent Kereszt tiszteletére.”
Úgy tartják, minden legendának van némi valóságalapja, s feltehetően nincs ez másként Özséb történetével sem. De vajon egy félelmetes lángcsóvákat kibocsátó, erdőket lángba borító hatalmas égi tűzgömbnek milyen valóságalapja lehet? Egy lezuhanó meteor emlékét őrizte meg a történet vagy sokkal inkább egy valódi UFO-eseményt? Ha figyelembe vesszük, hogy a történet szerint Özséb, mint szemtanú „felülről látta az egész vidéket”, talán joggal gondolkodhatunk el az esetleges földönkívüli hipotézisen is.

1500 – 1600.

 A témánk szempontjából részletesebb, és ennél fogva figyelemreméltóbb leírásokkal csak jóval később, a XVI. század közepén találkozhatunk. Ezek közül is az első több, titokzatos, naphoz hasonló jelenség feltűnéséről tudósít. Nem is akármilyen jelenség lehetett ez, ugyanis annak híre, amit 1525-ben Magyarországon láttak, szinte majdnem minden európai országba eljutott.

 Bár a pontos dátum nem ismert, azt tudjuk, hogy 1525-ben három nap tűnt fel az égen, hosszú perceken át fényesen világítva és rémületbe ejtve mindazokat, akiknek volt szerencséjük megfigyelni. Az égi jelet természetesen többen azonnal isteni megnyilvánulásnak tartották, sőt még az udvari asztrológusok is igyekeztek magyarázatot adni az eseményre. Ez természetesen sikerült is nekik. Szép is lenne, ha nem sikerült volna, hiszen épp az ilyen alkalmakra „tartogatták” őket. Abban a korban az ő feladatuk volt megmagyarázni minden olyan eseményt, amely magyarázatra szorult. (…) Ugyanis a titokzatos égi jelenség feltűnését úgy értelmezték, hogy az a jövő eseményeit vetíti elő és, hogy Magyarország felett hamarosan egyszerre három király fog uralkodni. Fura mód a jóslat be is teljesedett, hiszen a ránk nézve tragikus kimenetelű mohácsi csata és II. Lajos halála után az országnak valóban három uralkodója lett, II. Szulejmán török szultán, Habsburg Ferdinánd, és Szapolyai János személyében. Ám Szapolyai nem sokáig uralkodhatott. Hamarosan meghalt, de halálát megelőzően újabb rejtélyes jelenség tűnt fel az égen. Egy 15 évvel későbbi eseményről Jobus Fincelius 1566-ben Frankfurtban kiadott Wunderzeichen (Csodajelek) című könyvében tudósít. Fincelius 1541-ben járt Magyarországon így viszonylag hamar, első kézből szerezhette értesüléseit, így a tüzes szerkezetről szóló leírását is figyelemre méltónak tartjuk:

 „1540. április havában Magyarországon nagy tüzet láttak a levegőben keletkezni, akkora volt, hogy a lángnyelvek lecsaptak belőle a Földre. A tűz fölött egy fekete ökör ballagott körös- körül. Nemsokára kiderült a látomás értelme, János király meghalt.” Ugye milyen ismerős? Mintha csak a már említett pilisi pálos szerzetes Özséb beszámolója elevenedett volna meg újra… és bár első olvasásra egy meteorjelenség juthatna eszünkbe, de itt mégsem erről lehetett szó. Egy a Föld irányába tartó, tűzsugarat kibocsátó fekete tömeget (ökör?), amelyik körbe- körbe ballag az égen, semmiképp sem lehet meteorként azonosítani, de nem jöhet szóba gömbvillám és más általunk napjainkban ismert természeti jelenség sem. Talán mégis egy valódi UFO leírásával szembesülhetünk, amelyből a lángnyelvek lecsaptak egészen a Földig? Akinek ez a magyarázat esetleg túl elfogultnak tűnik, az nyugodtan elfogadhatja az eredeti leírásban szereplő tüzet kibocsátó „repülő fekete ökör” verzióját is.

 Természetesen azt a mai napig nem tudjuk, hogy a titokzatos sötét testnek mi köze lehetett Szapolyai halálához, így aztán fel kell tételeznünk, hogy ez már csak egy korabeli próbálkozás volt arra vonatkozóan, hogy a jelenséget a kor szellemének megfelelően valamilyen elfogadható módon megmagyarázhassák. Ugyan akkor meg kell jegyeznünk, hogy az 1566-ben megjelent német kiadvány oldalakon keresztül tárja az olvasók elé a hihetetlenebbnél hihetetlenebb – mégis megtörtént – „csodajelenségek” bőséges gyűjteményét, amelyek között szép számmal akadnak csillagászati események is bizonyítva, hogy a könyv szerzője pontosan szét tudta választani ez utóbbiakat a rejtélyektől. Csak a példa kedvéért a kötetben épp úgy megtalálható az égen 1541-ben félelmetes robajjal és gyorsasággal végig száguldó üstökös leírása, mint az a légköri jelenség, amely a szemtanúk szerint leginkább egy parázsló sarlóra hasonlított.

 Ma már azt is tudjuk, hogy az 1549. január 14-én megfigyelt objektumok semmiképp sem magyarázhatóak csillagászati vagy légköri jelenséggel. Ekkor ugyanis nem kettő vagy három, hanem egyenesen hat – naphoz hasonló fényes – alakzatban repülő objektumról van ismeretünk, s bár nem maradtak fenn részletes beszámolók, annyit azért tudunk, hogy a korabeli feljegyzések csak úgy említik azt a napot, hogy „a nap, amikor hat nap volt az égen.”
1554-ben azonban már nem csak egy kétes leírású repülő alkalmatosságról értesülhetünk, hanem az azon (abban?) utazó “emberről” is szó esik. Ráadásul ezúttal már azt is tudhatjuk, hogy pontosan hol is történt az esemény. Az erdélyi Nagyszebenben.

„1554-ben, Nagyszebenben egy leány halottaiból feltámadt, s miután jóra intette a várost, és megjósolta, hogy három nap múlva újra meg fog halni, s a mondott időben valóban újra meghalálozott. Az égen ez az aranybetűs felírás jelent meg: MDLVI, Ein Ende Dieses Reichs. (Azaz magyarul: 1556, egy birodalom vége.) Továbbá egy repülő korongon álló fegyveres ember tűnt föl a levegőben, s leejtett egy sarlót a városra, amivel nyilvánvalóan a bekövetkezendő pestisjárvány kitörését jelezte előre.”
Mint láthatjuk ezúttal több rejtélyes eseményt is egybe mosott a korabeli krónikás. Nyilvánvaló, hogy a tudósítás első fele egy halottaiból feltámadó lány figyelmeztetéséről szól és akár babonás pletykának is felfoghatnánk, bár már maga a feltámadás is elég misztikus dolog. Ezt követően egy, az égen megjelent figyelmeztető üzenetről kapunk információkat, amely szerint 1556-ban véget ér egy birodalom. A beszámoló másik része azonban jóval érdekesebb számunkra, hiszen egy repülő korongon álló fegyveres férfiről olvashatunk, aki leejtett egy sarlót a városra. Nem csoda, ha Nagyszeben lakói között leírhatatlan pánikot okozott a sosem látott égi szerkezet. Mert, hogy pánik volt, azt tudjuk, mint ahogy azt is, hogy többen a halál angyalaként írták le az alakot, aki arra figyelmeztet, hogy pestisjárvány fog kitörni.

Ez meglehetősen ellentmondásos beszámoló, hiszen vagy egy fegyveres férfit, vagy egy angyalt láttak a szemtanúk. Ráadásul, ha szó szerint próbáljuk meg rekonstruálni a történteket, be kell látnunk, hogy a város felett megjelent egy korong alakú valami, amiben egy férfi is látható volt, majd az égi szerkezetből (szerkezetről?) kidobtak egy tárgyat (vagy leesett), miközben a szerkezet zavartalanul tovább repült, és hamarosan eltűnt. Az sem zárható ki, hogy a titokzatos „sarló” – amelynek további sorsa is ismert – talán a különös járműről várt le. Bárhogy is legyen tény, hogy a helyi plébános megelőzendő a még nagyobb pánikot, a hívőket csitítva az égi korongot, az ördög művének minősítette, és szentelt vízzel meghintette a korongból (vagy korongról) leesett sarló alakú tárgyat, amely nyilvánvalóan nem lehet a babonás képzelet terméke. Már csak azért sem, mert tudjuk, hogy a pap arra kérte a helyi kovácsot, hogy a különös tárgyat törje apró darabokra, nem gondolva arra, hogy ezzel talán egy olyan tárgyi bizonyíték semmisült meg, amely napjaink technikájának segítségével fényt deríthetett volna a nagyszebeni rejtélyre, az első magyarországi harmadik típusú találkozásra.

De ugorjunk most tovább az időben és lássunk egy „megbízható írót”, Bornemisza Pétert, aki az akkori idők egyik legismertebb krónikása volt itthon és külföldön egyaránt. Számos korabeli tudósítása között olyan beszámolókkal is találkozunk, mint az 1575-ös Pest Budai jelenés, amelynek során a két város lakói – több ezren – láthatták Szent Mihály napjának éjszakáján „hogyan borult lángba minden előzmény és magyarázat nélkül az egész égbolt”. Sajnos az esemény részletes leírása ezúttal is elmarad, így meglehetősen nehéz eldönteni, hogy egy nagy meteorhullás miatt tűnt úgy, hogy lángba borul az ég, ne adj isten egy távolban pusztító tűz fényei tükröződtek a felhőkön, vagy valóban szó szerint kell értelmeznünk Bornemisza Péter szavait és valóban lángba borult az ég? De miként értelmezzük Bornemissza egy másik tudósítását, amit naplójában jegyzett fel.

 „1577 Szent András havának 24. napjától fogva pedig sok napig láttak oly üstökös csillagot, kiből mint az ágyúnak füstje, avagy hosszú nyílvesszők potyogtak nagy sűrűséggel, szélesen és jó hosszan. Mindezek mellett a Holdnak fénye kétszer veszett el ugyanazon esztendőben, és a Napnak fénye is kétszer vesze.”

 Vajon hogyan értelmezhetjük ezeket a sorokat? A Hold és a Nap fényének elveszejtése egyértelműen Hold és Napfogyatkozásra utalhat, de miféle nyílvesszők potyogtak egy üstökösszerűségből „szélesen és jó hosszan”? Pusztán véletlen, hogy ugyanilyen eseményeket figyeltek meg az elkövetkezendő harminc évben mindenfelé az országban?
1592. december 29-én Veresmarton egén láttak egész éjjelen át egy hasonló tüzes jelenséget. Két hétre rá, 1593. január 12-én pontban éjfélkor láttak hazánk felett egy igen erős fényjelenséget.

1600 – 1700.

 1611. augusztus 27-én tizenkét óriási kiterjedésű tüzes sugarat lehetett megfigyelni az égbolton teljes négy órán keresztül. Miféle jelenségek lehettek ezek?

 És a korabeli események igazán csak ettől az időponttól kezdenek érdekessé válni. Pomarius szász krónikás Történeti krónikái hemzsegnek e jelenségekről szóló beszámolóktól. Thüringiától Rómáig mindenhol fényes – többnyire kereszt alakú – objektumok feltűnéséről tudósít. Innen tudjuk, hogy ezek a keresztek 1613-ban megjelentek hazánk számos térsége felett is. A tudósítás három, fehéren világító keresztről szól, amelyeket korábban Németország egén láthattak, majd egy évvel később Karinthia égboltján tűntek fel.

 Feltehetően Pomarius krónikájából is merített Szádeczky Lajos, akit bátran tekinthetünk a méltán világhírre szert tett Charles Fort elődjének, hiszen a Századok című újság hasábjain rendszeresen foglalkozott különös jelenségek leírásával. Olyan eseményekkel, amelyeket ma egyszerűen csak a megmagyarázhatatlan kategóriába sorolunk. Szó esik itt égi jelekből megjövendölt eseményekről épp úgy, mint kísértetekről, kopogó szellemekről, ördögűzésről, kétfejű csoda borjúról, csoda halról, de még véresőről is. Sőt részletes leírását találjuk itt az 1666 július havában történt hátborzongató iglói eseménynek is, amikor a város melletti halastó vize egyik pillanatról a másikra vérre vált és még a „tó körül álló fák lombjai is vértől piroslottak”, a halak pedig mind megfulladtak az elbüdösödött vértóban.
A Századok 1882. évi LXXI. száma, amelyet akár az első UFO-król (is) szóló magyar gyűjteménynek is tekinthetjük, éppúgy megemlíti a Szepes egén 1603. január 7-én megfigyelt két holdhoz hasonló jelenség feltűnését, mint az ugyanitt 1604. október 24-én este hét és nyolc óra között riadalmat keltő jelenséget, amelynek leírásában csillag alakú, lángoló égi nyílások épp úgy szerepelnek mint tüzes, leginkább napjaink szivar alakú UFO-ira emlékeztető szerkezetek.
„…az érintett napon és órában éppen a szepesi vár felett égi nyílásokat, lángot lövelve, nagy csillagformában lehetett észrevenni. Ezen nyílás köré lángoló lándzsák vagy oszlopok emelkedtek, melyek alól, felűl és oldalok kisebb-nagyobb tüzes kévéket mutattak…”
Azonban Szádeczky munkájában nem csak ilyen leírások szerepelnek. A mû 776. oldalán egy rendkívül figyelemreméltó esemény olvasható:
„Az egyetemi könyvtár kéziratai között (Hevenessi gy. LXXI 181. l.) olvassuk a következő csoda-dolgokat…
Érsekújvárról és más helyekről jelentették, hogy 1642. december 11-én fényes nappal tizenkét órakor Esztergom és Buda között a következő rémületes csodát látták a levegőben több ezeren:

Öt nagy tüzes golyó röpült egymás ellenében, s belőlük egyszerre csak nagysereg ember tűnt elő leírhatatlan öltözékben. Csakhamar hatalmas lövések rengették meg a léget, mintha a legnagyobb fajta ágyúk dörögnének, trombita harsogott és dob pergett, mintha riadót fújnának, és rohamra adnák jelt. Azután az eget tüzes pír futotta át, melyet tarka színjáték váltott fel. Erre puskák és pisztolyok sortüzelése és ropogása hallatszott, és pedig oly természetesen, mintha két erős hadsereg csapott volna össze és harczolna egymással. Ez három óra hosszat tartott így…E borzalmas és hallatlan eset (spectacul: értsd tünemény – A szerk.) Esztergomnál kezdődött és lassan Buda felé vonult.”

Nos, mit gondoljunk erről a leírásról? Csak a krónikás fantáziájának tulajdonítják, vagy egy próbálkozásnak, amellyel olyan eseményt, eseményeket szerettek volna írásban is megörökíteni, amilyet korában sohasem tapasztaltak. A leírásból ugyanis azt is megtudhatjuk, hogy ugyanazon a napon „Esztergom mellett a Dunában a halaknak oly sűrű raja hemzsegett, hogy a víz alig volt látható tőlük s még hozzá mindenik kidugta a fejét a vízből” vagy, hogy másnap „Budán ólom és czin eső esett, úgy annyira, hogy a török a vezér-basának tálakban vitték elibe az ólmot és a czint.”

Összesítve tehát valami rendkívüli dolognak kellett történnie, ami a dunai halakra épp úgy hatást gyakorolt, mint a megrökönyödött szemtanúkra. Ha a leírást leegyszerűsítjük és megszabadítjuk a máztól, akár napjaink bulvárstílusú UFO-hírei közé is bátran beilleszthetnénk:

E szerint szemtanúk öt nagy méretű, tüzes gömb alakú szerkezet (golyót) láttak egymás felé repülni, majd a gömbök feltehetően egyszerre leereszkedtek és azokból különös öltözetű, emberinek tűnő lényeket láttak kiszállni. Az egész eseményt szörnyű hangok kísérték, olyanok mintha egy csata kellős közepén találnánk magunkat, és amely hangzavart a krónikás sem tudott szemléletesen másként leírni csak az általa ismert fogalmakkal: ágyúdörgés, trombitaszó, dobpergés. A beszámolóból kiderül, hogy itt nem valódi csatáról van szó csupán a jelenséget kísérő hangok voltak olyanok, mintha „két erős hadsereg csapott volna össze”. Így, feltételes módban! Az egész esemény, vagyis az UFO-k iszonyú hangzavar közötti földre szállása, amelyet Szádeczky Lajos már Harcz a levegõben címmel idéz fel, három óra át tartott. Az UFO-k ezt követően felemelkedtek és eltűntek. „Azután (értsd: a leírt események után) az eget tüzes pír futotta át, melyet tarka színjáték váltott fel.”

A beszámolóból az is kiderül, hogy a repülő objektumok az Esztergomot Budapesttel összekötő egyenes mentén repültek, és még a dunai halakra is hatással lehettek a Budai ólom- és cinkesőről már nem is szólva, bár ez utóbbi már lehet, hogy csupán a legenda hozzáköltött része, amelynek a babonás, égi és földi jelekben mélyen hívő törökök megrémítése lehetett a célja.

Ettől függetlenül ez az esetleírás már számos konkrét adatot tartalmaz. Ismerjük a pontos időpontot, a helyszínt, a megfigyelt objektumok leírását, a repülési útvonalukat, manővereiket, sőt még a történet pontos forrását is, ami feltételezésünk szerint egy német nyelvű irat lehetett, amit talán ma is a pesti Egyetemi Könyvtár valamelyik polcán őriznek. A történetben csupán azt sajnáljuk, hogy a krónikás nem szentelt több figyelmet a „tüzes golyók” utasainak leírására, mint ahogy ezt egy későbbi, Érsekújvári esetnél is elmulasztották.

 1663. november 25-én ugyanis az Érsekújvár közelében lévő török tábor fölött jelent meg egy sötét koporsószerű objektum, amelyben három feketébe öltözött, igen magas alakot láttak a megfigyelők.

A XVII. század végéről és a XVIII. század elejéről számos hasonló égi tüneményről szóló beszámoló maradt fenn. Egy Prágában született előkelő származású zsidó, Schulhof Izsák Budai krónika címet viselő naplója sem nélkülözi az érdekes és elgondolkodtató feljegyzéseket. Schulhof ugyanis külön figyelmet fordított arra, hogy a harci események mellett részletesen megörökítse az 1686-os budai ostromkor észlelt megmagyarázatlan jelenségeket. Többek között leírta azt a napot is, amikor nem ijesztő fényeket láttak a budaiak, hanem éppen ellenkezőleg: egyik pillanatról a másikra áthatolhatatlan sötétség borult a városra – akárcsak 1577 nyarán.

 „Azokban az időkben, amikor tartott az ostromzár, egy ízben sűrű homály és sötétség jött Buda városára, annyira, hogy aki állt, nem bírt leülni, és megfordítva is. Olyan volt, mint az egyiptomi sötétség: felhők és fellegek sötétítették el az eget, szél vagy eső nem volt, de volt irtózatos mennydörgés és villámlás. És a magas toronyba, amely a keresztények nagy temploma mellett állt, villám csapott nagy csattanással, le a fundamentumáig, és utána nem látszott és nem ismerszett föl, hogy azon a helyen valaha is torony állott – mind, aki látta ezt a dolgot, intelemnek és rossz előjelnek vélte.” Schulhof naplójában egy másik megdöbbentő esemény is olvasható:
„Történt pedig az ostrom idejében egy fölöttébb csodálatos dolog Buda városában, és ezt a saját szemünkkel is láttuk: azon a napon ezer meg tízezer furcsa külsejű és különös rikoltású madár jött oda, és röpködött valamennyi egyszerre a város erődítménye fölött, s elűzte onnan mindazokat a madarakat, amelyek már régesrég ott fészkeltek a várban.
Olyan különös madarak voltak, aminőkről még senki nem hallott, aminőket még senki nem látott az országban. Az egész nép ámuldozott a látványon és a rikoltozáson. A különös madarak pedig befészkelték magukat a honos madarak fészkeibe, és elfoglalták
a helyüket.”

 A különös madarak érkezésére és a Buda városára borult sötétség eredetére, az UFO-k mibenlétéhez hasonlóan a mai napig nem született megnyugtató magyarázat.

1687. július 13-án Nagyszeben felett láttak egy különös, leginkább napjaink szivar alakú UFO-ihoz hasonló tárgyat, amely úgy nézett ki mint egy magas bütykös rúd, három görccsel. Ez egy igen szemléletes leírás. Mi máshoz is hasonlíthatták volna a korabeli emberek azt a titokzatos tárgyat, amely függőlegesen lebegett az égen egy darabig, majd kilőtt az űr felé, miközben a “rúd” áttüzesedett. Ez a leírás csak egy dologra utalhat. Egy meteorral semmiképp sem összetéveszthető titokzatos UFO-ra, amely a nagy sebesség és a légköri súrlódás következtében felizzott akár napjaink rakétáinak felszíne. De ugyan
mit tudhattak még erről 1687-ben?

 Mint ahogy nem tudhatták azok a kurucok sem mit láttak, akiket 1705. május 13-án a kamocsai kuruc tábor felett megjelent fehér felhőhöz hasonló jelenség zavart meg. Több százan, köztük tisztek figyeltek fel arra, hogy éjféltájban hirtelen kivilágosodott az ég, majd lövöldözéshez hasonló hangok közepette egy hosszúkás fehér objektum jelent meg felettük. A tárgy viszonylag alacsonyan húzott el a tábor fölött és többen lóra kaptak, hogy kövessék útját és megtudják miféle szerkezet lehetett az. Sajnos nem sikerült kideríteniük, így a leíráson kívül nem maradt más az utókorra.

1700 – 1800.

Nem ez volt az egyetlen eset ebben az időben. 1707. december 10-én hasonló körülmények között világosodott ki az ég és egy tüzes jelenség száguldott végig Mindszent egén is oly közel a városhoz, hogy a korabeli leírás szerint a vár és a major között suhant át folytatva égi útját Váralja felé.

 Mégsem ezeknek a titokzatos égi vándoroknak a története a legérdekesebb a XVIII. századi magyarországi UFO-esetek közül. Akad egy igazi rejtély is, amelyhez hasonlókkal napjaink UFO-beszámolói között is tucatszám találkozhatunk.
Ez a történet talán mellékletünk egyik leginkább figyelemre méltóbb esete, amelyről a Breslauer Sammlungen XVIII. kötete tudósít, Drezda város tanácsának a szász királyhoz intézett jelentésének közlésével.
1721. október 18-án egy drezdai napszámos, bizonyos Georg Just egy ájultan fekvő fiatal nőt talált a háza melletti pajta tövében. Just és felesége, aki hivatásos bába volt magához térítette a láthatóan rémült nőt, akiről a bába még azt is megállapította, hogy pár nappal korábban egy gyermeket hozott a világra. A nő riadalmát látva annak rendje és módja szerint az esetről bejelentést tettek a város vezetésénél, akik egy tisztviselőt küldtek a fiatalasszony kikérdezésére, ám a történet, amit a nő elmesélt egyszerűen hihetetlen volt.
Az asszonyról kiderült, hogy Sélley Antal kecskeméti mészáros mester felesége és 5 nappal korábban szülte meg negyedik gyermekét, akit Mihálynak kereszteltek. Az asszony nem akarta elhinni, hogy Drezdában van, és váltig állította, hogy tegnap este még kecskeméti házukban volt, és az utolsó emléke, az hogy ura ráparancsolt, hozzon bort a pincéből. Már épp leért a pincébe, amikor hirtelen – nem tudni honnét – elé lépett két alak, akik megragadták a karját. A következő emléke, hogy Just úr felesége téríti magához itt Drezdában, egy ház pajtája mellett!

 A tisztviselő felvette a jegyzőkönyvet, míg Just úr felesége felajánlotta neki, hogy pihenje ki magát addig is náluk, amíg kiderül, mitévők legyenek. A város vezetés természetesen hitetlenkedve olvasta a jelentést, és három nappal később behívatták az asszonyt a városházára, hogy mondja el ismét a történetét. Az asszony csak megismételni tudta, hogy pár nappal korábban még Kecskeméten saját otthonában volt, mire a város vezetése megfenyegette, hogy írni fognak Kecskemétre, és ha kiderül, hogy a nõ hazudik vagy valami boszorkányos, ördögi dolgot művelt igen kemény büntetésre számíthat.

A nőt nem ijesztették meg. Elmondta, hogy gyermekét 16-án csütörtökön keresztelték János Mihály névre és, hogy a keresztszülei Tzenanin (Csenányi) városi tanácsúr felesége illetve Záhonszky mészáros mesterek voltak. Most született Mihály fiának három testvére van még, József, Ignác és Klára. Ő maga pedig Tokajon született. Apját Paschaimnak hívják és másfél esztendeje él Kecskeméten. Kecskemétről elmondta azt is, hogy Debrecen alatt fekszik, ahol kálvinisták élnek.

 A tanácsurak nem igazán tudták mit kezdjenek ezzel a történettel, pedig nem is olyan régen ők is hallották azt a közeli Posenból érkező hírt, amely szerint két mezítelen gyermekágyas asszonyt találtak, akik ugyancsak rejtélyes körülmények között messzire kerültek otthonuktól egy másik község határába.
A bürokraták nem igazán tudtak mit kezdeni Sélleyné esetével így az asszonyt a waldheim-i fegyházba záratták, miközben megírták jelentésüket a szász királynak, akitől az ügyben a végső döntés meghozatalát várták.

 Sajnos a feljegyzésből már nem derül ki mi lett Sélleyné ügyének a további sorsa, mint ahogy arról sem rendelkezünk információkkal, hogy az asszony végül is hazajutott-e Kecskemétre, vagy élete végéig a waldheim-i fegyházban elmélkedett arról, hogyan került Kecskemétről Drezdába és vajon mi is történt vele az alatt az elveszett idő alatt, amely a pinceajtóban megjelent alakok feltűnése és Georg Just pajtájának tövében történő ébredése között eltelt.
Ma az UFO-kutatások révén összegyűlt információk alapján joggal feltételezhetjük, hogy Sélley Antalnét eltérítették és miután egy UFO-fedélzetén alaposan megvizsgálták egyszerűen kitették a legközelebbi településen, amely az útba esett. Akkor tájt a földönkívüliek még nem fordítottak nagy figyelmet arra, hogy az eltérítetteket, ugyanott, vagy legalább is megközelítőleg ugyan ott tegyék vissza, mint ahogy az napjaink hasonló eseteinek többségében történik. Bár, amint ezt más esetekből tudjuk, ez még napjainkban sem történik minden esetben így…
Egy ilyen eset után a XVIII. század már nem igazán tartogat jelentősebb meglepetéseket, s bár számos leírással találkozhatunk, még ezek többségét is nagy valószínűséggel meteorok, vagy akár gömbvillámok számlájára írhatjuk. Ilyen lehetett az 1765. augusztus 13-án látott üstökösszerű jelenség és az 1796. január 28-án Szatmár vármegyében lezuhant tüzes objektum is.

1800 – 1900.

A XIX. század elején azonban újból feltűntek a korábbi századokban is észlelt titokzatos „napok” is. 1800-ban például Rimaszombat egén láttak 10 percen keresztül, négy, szivárványszínben tündöklő „napot”.
Az Abaúj vármegyei Migléc felett azonban valami sokkal különösebb szerkezetet tűnt fel 1809 első napjának reggelén. Az eseményről így emlékezett meg az egyik korabeli szemtanú:
„A hideg tsikorgó volt és szokatlanúl kemény. Mintegy hét óra tájban kihívának bennünket a szobából a tselédek, hogy néznők meg azon szokatlan tűneményt, melly az égen látszik. Kiment az egész számos társaság, s láttunk az égen elnyúlni mintegy 3-400 ölnyi magosságú, s tsak egy-két ölnyi szélességű tűzoszlopot. Később a tűzoszlop halványodni látszott, és tízminutumnyi időre annak helyén méhkashoz hasonló tünemény jelent meg, amely nagy dörgéshez hasonló roppanás közepette tűnt el.
Későbben úgy látszott, mintha a tűzoszlop a föld színére ereszkedett volna, vagy talán onnan venné eredetét, de nevekedett a hossza szemlátomást, úgy hogy magossága már 5-600 ölnyire emelkednék, holott szélessége tellyességgel nem változott. Égésnek tartani nem lehetett, mert ez szélesebb szokott lenni, s nem hathat olly magosra.”
A korabeli tudósításokból tudjuk, hogy a Migléctõl 3 órányi gyalogútra, vagyis olyan 15-20 kilométerre lévő Szakál településen ebben az időben 14 ház leégett, így azt feltételezték, hogy ennek a tűznek a lángját láthatták az ég felé törni. Igen ám, de miféle tûz az, amelyik csupán igen keskeny fényoszlopként jelenik meg, nem füstöl, nem imbolyog a szél járásának megfelelően és vajon mi lehetett az a titokzatos méhkasszerű repülő szerkezet, amelyet ebben a lángoszlopban megfigyeltek?

Az esetről egyébként több forrás, köztük Hasznos Mulatságok, 1823. évi száma is beszámol, de a beszámolók némiképp ellentmondanak egymásnak. Az egyik említi a méhkasszerű objektumot, de nem említi a szakáli tűzesetet. A másik említi a szakáli tüzeket és a megfigyelést ennek számlájára írja, viszont még csak nem is utal a méhkashoz hasonlító szerkezetről, amely „nagy dörgéshez hasonló roppanás közepette tűnt el.”
Hogy ezúttal sem lehet szó meteoritról vagy bármilyen ismert természeti jelenségről, azt jól szemlélteti, hogy a kor emberei már jól ismerték és meg tudták különböztetni a különös természeti jelenségeket, a rejtélyes és persze azonosítatlan objektumoktól. A XIX. századi magyar újságok valóságos tárházai a hullócsillagok, meteoritok, háló jelenségek, hold és napfogyatkozások leírásainak.

 Igen ám, de mi lehetett az a különös jelenség, amelynek látszólag ugyancsak meteorhullásra utal, ám ha alaposabban utánaolvasunk, rá kell jönnünk, hogy itt bizony szó sem lehet erről.

Ebben a beszámolóban ugyanis egy olyan objektumról olvashatunk, amely majd 2 órán át egy helyben lebegett, és ez egy meteorhoz képest bizony rendkívül furcsa viselkedés lenne. A beszámolót a Honművész című folyóirat tette közzé 1833 tavaszán, és a helyszín ezúttal Gyula.
„…Békés vármegyében Gyula mellett néhány nádmetszők éjjeli foglalatosságaik közt következő tüneményt látták ön vallomásuk szerint: „Tiszta holdvilágos, csendes volt az éj. Egy óra tájban rögtön nagyobb világosság lett, s megrémülve néznék a világosító égtájra, hol mintegy három ölnyi hosszú s egy lábnyi szélességű, kápráztató fényű testet láttunk, melly jókoráig mozdulatlanul állott, azután függőleges helyzetét változtatta, s két végei egymáshoz közelítvén karikába látszott egybe folyni akarni…
…De azon pillanatban más ollyan nagyobb s kisebb golyóbisok is jelentek meg, mellyek, mint a futó csillagok, különféle levegőtájra lövelődtek, s végre a föld felé rohantak. Kevés idő mulva az első tűzgolyóbisban nagy pattanás történt, s a tüzkarika villám sebességgel ragadtatott ide s tova a láthatáron: az ég kelettől nyugot felé meg nyilni látszatott, s olly’ nagy világosság ömlött hirtelen a föld felé, hogy a hold is elhalaványult, s fénye eltünt. Ezen mintegy büvészet által támadott fény és világosság mellett az égi testek rémitő rendetlenségbe látszattak jönni, minden csillag ingott, mintha az ég boltozatjától elszakasztatott, s a földre rohant volna. Ezen tünemény éjféli 1-3 óráig tartott, midőn egy felhő tornyosodék elejébe, de azt szemeink előtt egészen el nem takarhatá, mert még gőzkörén keresztül is láttuk a csillagokat hullani. Ezen szegény nádmetszők iszonyú rémüléstől fogódtak el, s máris az ítélet napját és a világnak közönséges meg gyulladását várták…”
A történtek ezúttal nem igényelnek kommentárt, akár csak a következő esetekben sem, amelyek a XIX. század utolsó jelentősebb magyarországi UFO-esetei. Egy szemtanúi visszaemlékezésből tudjuk, hogy 1881 telén Kisbacon egy titokzatos, fekete ruhás idegent láttak a fonóból haza felé tartó lányok és asszonyok. Az idegenre még rá is köszöntek, mert azt hitték róla, hogy a helyi pap, ám az nem válaszolt. S, hogy miért nem? Hamarosan erre is fény derült, amikor a következő pillanatban a megdöbbent asszonyok szeme láttára aláereszkedett egy nagyméretű fényes gömb közvetlenül a fekete ruhás férfi elé. A sötét öltözetű alak ezt követően belépett a gömbbe, amely a megrökönyödött szemtanúk szeme láttára elrepült vele.

 A másik eset szintén télen, 1890 egyik hideg, holdvilágos téli estéjén történt a szarvasi tanyavilágban, Az esetről az ügyben szereplők egyikének lánya, számolt be a Kondorosi UFO Egyesület vezetőjének még a nyolcvanas években.
A beszámoló szerint azon az estén egy idős asszony, aki abból élt, hogy disznótorokon segédkezett, éppen egy szarvasi disznóvágásról tartott hazafelé a földúton, amikor megpillantott egy különös, nagyméretű tárgyat, amit később „égi lovas”-nak nevezett, és amelynek nagyságát egy cséplőgép méretéhez hasonlította. Ez a titokzatos tízméteres valami észlelhette a szemtanút, mert hirtelen felgyorsult és a nő felé vette az irányt. Az asszony megrémült és az útjába eső legközelebbi tanya felé kezdett futni, mire a hatalmas tárgy üldözőbe vette. A nő már majdnem beért a tanyára, ahol a késő este ellenére még kenyeret sütöttek, ám az égi lovas átszáguldott a feje fölött és leszállt a bejárati kapu elé, elállva ezzel az utat a halálra rémült nő előtt. Az egész esemény talán csak másodpercekig tartott, mert a nő futás közben irányt változtatott. Megkerülte a tanya épületét és így hátulról tudott berontani a házba, ahol lélekszakadva mesélte riadalmának okát a bent lévőknek. A tanyavilágban mindig komolyan vették a figyelmeztetést, így az ott tartózkodó férfiak – köztük az esetről személyesen beszámoló nő édesapja is – azonnal vasvillát ragadtak, hogy elűzzék a hívatlan látogatót, de mire kitódultak a tanya elé, az ismeretlen szerkezet már nyom nélkül eltűnt és így csak találgathatjuk mi is volt ez a hatalmas – látszólag intelligens irányítás alatt álló – repülő szerkezet, ami halálra rémítette a hazafelé tartó idős asszonyt.
Ezzel az utolsó beszámolónkkal le is zárhatjuk kronológiánk első szakaszát, amelyben a XX. Század előtti UFO-gyanús titokzatos eseményeket próbáltam meg bemutatni. Természetesen nem állíthatom egyértelműen, hogy az itt leírt valamennyi esemény hátterében valóban földönkívülieket kellene keresnünk, de már az a puszta tény is elgondolkodtató, hogy 800 év alatt ilyen nagyszámú megmagyarázhatatlan esemény krónikáját jegyezték fel kis hazánkban. (A közel 900 évet átfogó összeállítás csupán válogatás, a későbbiek folyamatosan folyamatosan bővítjük a kronológia szekcióban. A szerk.)
Összeállításunk további részében már csak néhány XX. századi magyar UFO-esetrõl lesz szó. Olyanokról, amelyek a II. világháborút követő években elárasztják majd a világot, és amelyek kapcsán”

KRONOLÓGIA

 

SAJTÓ ÉS FORRÁS ARCHÍVUM

1022. május 12. – TÜZES JELENÉSEK, TITOKZATOS TÜZESETEK
1022. június 22. – KÉT NAP AZ ÉGEN
1205. (pontosabb dátum nem ismert) – ÖZSÉB LÁTOMÁSA
1450. (pontosabb dátum nem ismert) – A TELEHOLD ELŐTT ELHALADÓ TÁRGY
1525. (pontosabb dátum nem ismert) – HÁROM NAP AZ ÉGEN
1540. áprilisa – MENNYEI TŰZ
1541. (pontosabb dátum nem ismert) – IZZÓ /LÁNGOLÓ/ SARLÓ AZ ÉGEN
1549. január 14. – HAT NAP AZ ÉGEN
1554. (pontosabb dátum nem ismert) – EMBER A REPÜLŐ KORONGON
1575. szeptember 29. – LÁNGOLÓ ÉGBOLT
1577. november 24. – NAPOT ÉS HOLDAT IS “ELTAKARÓ” ÜSTÖKÖS
1592. december 29. – TÜZES ÉGI JELENSÉG
1593. január 12. – ÉGI FÉNY
1603. január 7. – KÉT HOLDHOZ HASONLÓ FÉNYJELENSÉG
1604. október 24. – ÉGI “NYÍLÁS”, LÁNGOLÓ TŰZOSZLOPOK, LÁNDZSÁK
1611. augusztus 27. – 12 TÜZES SUGÁR AZ ÉGEN
1613. (pontosabb dátum nem ismert) – HÁROM FEHÉR KERESZT
1642. december 11. – HÁROM ÓRÁS UFO, LÉGI-CSATA
1663. november 25. – SÖTÉT KOPORSÓ SZERŰ TÁRGY, HÁROM ALAK
1684. október 8. – FÉNYOSZLOP
1686. (pontosabb dátum nem ismert) – BUDAVÁR OSTROMÁNAK IDEJÉN SÖTÉTSÉG ÉS KÜLÖNÖS MADARAK
1687. július 13. – “BÜTYKÖS RÚD”
1692. február 20. – ÜSTÖKÖSÖK, KARIKÁK, OSZLOPOK
1705. május 13. – HOSSZÚKÁS FEHÉR TÁRGY A KURUC TÁBOR FÖLÖTT
1707. december 10. – ÉGI TÜZEK
1718. március 31. – ÉGI TROMBITÁS
1721. október 18. – S. ANTALNÉ “ÁTHELYEZŐDÉSE” KECSKEMÉTRŐL DREZDÁBA
1765. augusztus 13. – ÜSTÖKÖS JELENSÉG
1796. január 28. – LEZUHANT ÉGI TÁRGY
1800. (pontosabb dátum nem ismert) – NÉGY NAP AZ ÉGEN
1809. január 01. – TŰZOSZLOP, MÉHKAS SZERŰ TÁRGY
1818. október 31. – FÉNYLŐ ÉGI TÜNEMÉNY
1821. augusztus 17. – A NAP FÉNYES TÁNYÉRNAK LÁTSZÓDOTT…
1824. augusztus 11. – FURCSA HULLÓCSILLAG
1832. november 13. – BORZASZTÓ TŰNEMÉNY
1833. július 03. – FÉLHŐ TŰZ
1833. november 11-13. – MANŐVEREZŐ METEOROK
1833. november 23. – NAGY METEOR HULLÁS
1833. tavasza – FÉNYLŐ FELHŐ
1840. november 18. v 22. – SÖTÉT ÉGI “VONAL”
1842. december 24. – REPÜLŐ TÜZES GOLYÓ
1857. április 10. – TŰZGÖMB VAGY METEOR
1858. január 25. – TÜZES OSZLOPOT LÁTOTT AZ ERDŐMESTER
1881. (pontosabb dátum nem ismert) – IDEGEN ÉS EGY UFO
1890. (pontosabb dátum nem ismert) – “ÉGI LOVAS”

ufoart - 2017 Frontier Theme